Bolondokháza...

Múlt csütörtökön mindhárman dokinál jártunk, kaptunk is egy rakás gyógyszert. Csenge megúszta antibogyók nélkül, Krisztián és én azonban nem.

Azóta még mindig a betegséggel küzdünk, még mindig nem jöttünk helyre, már nincs ötletem, mit tudnák még csinálni. Amióta Krisztián oviba jár, rendszeresen meg van hűlve, folyik az orra, minden csodabogyót kipróbáltam már, semmi sem segít. alternatív kezeléssel kezdtük, ami persze addig jó volt, amíg itthon volt, de amint visszament az oviba, újra megbetegedett. aztán kapott antibiotikumot, most azzal kezelem, folyik az orra ezerrel, köhög mint az állat, nagyon nehezen lélegzik, szóval kész őrület. És ami a legszebb, hogy elkaptam én is, na most meg Csenge is.

Az elmúlt éjjel a Csenge semmit nem aludt, még az ölömben is ordított egész éjszaka, a Nurofen megfogta a gyomrát, görcsei voltak, hajnal négykor kínomban felöltöztettem és kivittem a teraszra, ott néztem ki a fejemből egy jó fél órán át míg elaludt, aztán házba be, lefektettem a kiságyba , fél órát aludt is, majd ismét ordítás. Ez így ment reggel 7-ig amikor végkimerültségében végre elaludt. Végre én is ágyba bújhattam, 9-ig, mert akkor Krisztián kelt fel.
És mit ad az Isten, amikor Csenge felébredett 11-kor, 39,2 fokos láza volt....hogy ne bolonduljak meg!!!

Ez még mindig nem minden....az éjszaka, Csenge ordítása mellett még Krisztián is jól behisztizett, ugyanis 1 óra körül megébredett és nem volt hajlandó az apjával visszafeküdni, csak velem, persze én nem tudtam Csenge miatt, aztán rendezett nagy csetepatét, hogy az idegeim már elviselhetőség határát súrolták...éreztem megszakadok.

Na de remélem hamarosan jobb idők várnak ránk. Habár a mi drága Kormányunk is tesz arról, hogy napjaink egyre fényesebbek legyenek, amolyan metaforikusan szólva.Ugyanis most azt találta ki, hogy az államnak nincs pénze fizetni nekünk a gyest két éven keresztül, és próbálja lecsökkenteni az itthon maradási időt, talán 6 hónapra, vagy egy évre. Csak azt nem tudom, hogy minek a fészkes fenének húzzák azt a sok adót a fizetésünkből, dolgoztam reggeltől estig, hogy még ennyit sem érdemlünk mi anyák. Nem beszélve arról, hogy nincsenek bölcsődék, talán itt nálunk kettő van az egész városban, a kondíciókról nem is beszélve.

Na szóval tiszta ideg vagyok, fáradt és kimerült, de próbálok talpon maradni, mert mi mást csinálhatnék, reménykedem, hogy talán lesz még jobb.